bűzt a szekrényben

Hogyan szüntessük meg a bűzt a szekrényben?

Már egy kevés is elég – a szekrénybe tenni egy nedves trikót, egy frissen vásárolt szvettert a second hand-ből, vagy ott felejteni a koszos fehérneműt – és a az irritáló bűz úgy ragad meg a szekrényben, akár kullancs egy bozontos kutyában. Kitárni az ajtaját és kiszellőztetni nem elég, de akkor mi legyen vele? Ideális megoldás egy szagelnyelőt készíteni. Ha pedig nem akadályozó tényező a nem megfelelő öblítő, megpróbálhatunk ezen aromák által is átverekedni magunkat a bűzön, amely a szívünk csücske és egyben az orrunkhoz is közel áll. Íme a tippek, hogyan távolítsuk el a kellemetlen szagokat a szekrényből.

Frissen őrölt kávé

A frissen őrölt kávé a szekrényben máris kettős hatással bír – nem csak szagtalanít, de önmagában is gyönyörűen illatozik. Hogyan? Töltsünk meg egy hosszúkás tálat őrölt kávéval, a hatékonyabb hatás érdekében pedig az ujjunkkal csináljunk bele néhány lyukat és tegyük a szekrénybe. Így maradhat akár több mint egy hétig is, és ha szeretnénk, hogy a bűz mihamarabb eltűnjön, hagyjuk egy napig hatni, majd cseréljük ki friss kávéra és ezt addig ismételjük, amíg a szekrényben lévő levegő nem frissül fel teljesen.

Frissen őrölt kávé

Ecetes edény

Az ecet egy újabb természetes szagelnyelő. Ha a hűtőbe tesszük, tehetjük a szekrénybe is. Érdekes alternatíva vízzel keverve 1:1 arányban, mely keveréket egy szórófejes üvegbe töltve ráfújhatjuk a ruhákra. Ezt a receptet főleg akkor javasoljuk, ha a szekrényben lévő bűz olyan erős, hogy a ruhát kivéve is még pár napig kellemetlen érzetet kelt. Mindenekelőtt azonban próbáljuk ki ezt a ruha egy kis részén, lehetőleg a belső felén, hogy hogyan reagál az anyag az ecetre.

Papírzsebkendő parfümmel

Ha megszüntetnénk a szagokat és a szekrénybe frissítő illatot varázsolnánk, a természetes utat is választhatjuk. Ha csak egy parfümöt használunk, akár kontraproduktív is lehet, ha a szekrénybe más illatot teszünk, mint a saját parfümünk. Éppen ezért vegyünk egy papírzsebkendőt vagy arclemosó vattát, párszor fújjuk be a kedvenc illatunkkal és ezt tegyük a szekrénybe.

Papírzsebkendő parfümmel

Levendulás tasak

A jobb alvás érdekében használható növények közt a levendulát is megtaláljuk, ezenkívül pedig ugyanúgy a kellemetlen szagok ellen is fordíthatjuk, és kitűnő a molyok elleni megelőzésben is. Elég egy szárított levendulaköteget egy vászontasakba tenni, felakasztani vagy betenni a polcra és a szekrény máris illatozni fog. Ha a ruhákat a hálóban tároljuk, ezzel még a jobb alvást is elősegítjük.

Esszenciális olaj

Az esszenciális olajokat természetes módszerrel nyerhetjük ki növényekből vagy egyéb forrásokból. Egyedülálló illatuk van, ezen kívül még jótékony hatásokkal is rendelkeznek – például nyugtatólag hat, segít a légúti fertőzések gyógyításában, és fejfájás ellen is jó. Pár csepp esszenciális olajat akár a mosáshoz is adhatunk, ami trükknek hála a ruhák gyönyörűen illatoznak majd. Az olajakat azonban egy vattapamacsra, vagy papírzsebkendőre is cseppenthetjük, és úgy betehetjük a szekrénybe.

Tempo tipp: Leghatékonyabb recept a szekrény bűze ellen a megelőzés, így a szekrény helyett használhatunk ruhaállványt is. Válasszuk ki azokat a darabokat, amelyeket a legszívesebben hordunk, akasszuk egy vállfára őket és az állványon helyezzük el ezeket a ruhákat. Nem csak praktikus, de ráadásul jól is néz ki.

 Leghatékonyabb recept a szekrény bűze ellen a megelőzés

0 0 votes
Article Rating