Hogyan szoktassuk le a gyereket a cumiról

Hogyan szoktassuk le a gyereket a cumiról

A babák többsége szopásos ösztönnel jön világra, ami segíti őket a táplálkozásban, és egyben megnyugvást is jelent számukra. Az ösztönös mozdulat, amellyel az anyatejet viszik be a szervezetükbe, sokáig megmarad bennük. Mivel ez az ösztön alapvető náluk, a kisbabás családok esetében a cumi gyakran életmentő; hiszen a zaklatott, síró gyereket sokszor csak ez tudja megnyugtatni.

A gyerek azonban a szülőtől való függetlenedés során, 1 éves kora után is gyakran használ cumit, hiszen ilyenkor rendszeresen zaklatott, küzd az érzelmeivel, és ez biztonságérzetet adhat neki. A cumi közelségéhez azonban a gyerek gyorsan hozzászokik, ami később problémát jelenthet. Ezért minden gyerek életében egyszer eljön az a nap, amikor meg kell válnia tőle.

Mikor érkezik el a megfelelő idő?

A gyermek kisbaba korában kezdi el használni a cumit, de teljesen gyerek függő, hogy ki mikor szokik le róla. Sokan úgy tartják, hogy hat hónapos kor után már felesleges a cumi, azonban mivel rendkívül jó feszültségoldó a gyerekek számára, a legtöbben ennél sokkal tovább használják.

A szakértők úgy gondolják, hogy nagyjából kétéves korban érdemes elkezdeni a leszoktatást, mert a cumizás befolyásolhatja és megzavarhatja a fogak fejlődését. Megeshet, hogy a cumizástól eldeformálódnak a fogak, ami nem csak a tejfogakra van hatásra, hanem később nagyobb problémákat is eredményezhet. Ezért előbb vagy utóbb minden szülőnek szembe kell nézni ezzel a nehéz feladattal, a gyereknek pedig el kell búcsúznia a cumitól.

Így ne csináld

A kisgyermek számára a cumi nem egy rossz szokás vagy egy szimpla tárgy, hanem egy fontos érzelmi kötelék, egy eszköz, ami biztonságot nyújt neki. Ezért az állandó győzködés, miszerint ő már “nagy” és nincs szüksége rá, általában nem segít. A különféle trükkök, hogy kidobjuk a kukába, vagy a Mikulásnak ajándékozzuk a cumit, szintén csak ritkán járnak eredménnyel. Ha az egyik napról a másikra vesszük el tőle, az előbb utóbb úgyis oda vezet, hogy visszaadjuk neki. Mivel esténként nehezebben alszik így el a gyerek, és hisztisebb, nyűgösebb lesz a napok során, sok szülő szinte azonnal feladja a próbálkozást.

Így csináld

Ahogy előbb vagy utóbb a gyereket a pelenkáról is sikerül leszoktatni, a cumit is lassan elfelejti majd. Azonban van pár trükk, amit bevethetsz, hogy a folyamat gyorsabb és kellemesebb legyen.

  • Ne kínáld fel neki a cumit, ne kérdezd meg, hogy kéri-e. Gyakran a szülő szokásává válik, hogy a gyereknek a kezébe nyomja a cumit, még ha az nem is kéri. Pakold el őket, hogy ne legyenek a gyerek szeme előtt, és megeshet, hogy eszébe se jut majd neki, egyszerűen csak megfeledkezik róla.
  • Fokozatosan csökkentsd a cumizást. Játék közben ne legyen a szájában, próbáld leszűkíteni a használatot csak azokra az időkre, amikor tényleg szüksége van rá – például alvás közben. Napközben mindig foglald le valami érdekes tevékenységgel.
  • Ha a gyerek hisztizik, próbáld meg a cumi helyett más eszközökkel lenyugtatni. Rengeteg különféle módszert kipróbálhatunk, ha nyűgös a gyerek. Például ölelgesd, szeretgesd, vagy olvass neki mesét. Tudjuk, hogy a cumi gyors és egyszerű megoldás, de ha mindig a kezébe nyomod, nehéz lesz leszoktatni róla.
  • Az alvós cumiról való leszoktatást kezd az éjszakai alvásnál. A gyerek ilyenkor legtöbbször már nagyon fáradt, így kevésbé lesz energiája hisztizni. Már baba korában szerezz be egy nagyszerű, puha rácsvédőt a kiságyba, hogy hozzászokjon a melegségéhez, és később ne csak a cumi nyújtson neki megnyugvást.
  • Próbálj ki egy mesés trükköt, ami nem hat majd sokként a gyerekre. Kezdd el neki mondogatni, hogy hamarosan eljön a cumitündér, aki elviszi a cumit, és cserébe ad majd valami ajándékot. Ha úgy látod, hogy a gyereknek tetszik az ötlet, nem fogja túlzottan felzaklatni, ha pár héten belül eltűnik a cumi. Ha később hiányozni fog neki, így könnyebben megérti, hogy a cumitündértől már nem lehet visszaszerezni azt.

0 0 votes
Article Rating
További cikkek
amit elkövetünk parfümözés közben
5 hiba, amit elkövetünk parfümözés közben