Akkor maradj itt, én megyek egyedül

Akkor maradj itt, én megyek egyedül!

5 dolog, melyet nem mondhatunk ki gyermekünk előtt

A folyamat, amikor a babából egy társ vállik sok előnnyel és hátránnyal jár. Tud egyedül enni, jelez, vagy egyedül elmondja a problémáját, hosszabb ideig tud játszani a játékokkal. Kezdi használni a saját fejét – nem, nem akarom, nem megyek. Mit tegyünk és mit ne tegyünk, hogy az első ellenálláskor helyesen viselkedjünk?

A változás, amikor egy újszülött csecsemővé válik nagyon fontos a gyermek életében. A legnagyobb változás pedig az, amikor egy csecsemő kisgyermekké válik. Egy éves kora után meglássuk, mit csináltunk jól és mit nem. Vannak dolgok, melyeket ki lehet javítani és vannak olyanok, melyeket csak nehezen (nehezebb esetekben szakértő segítségével vagy rehabilitációval, például amikor segítettünk neki a járásban kézfogással vagy a nem egészséges kiegészítők használatával, mint a járóka). Most pedig eljött az az időszak, mely közben próbára tehetjük az idegjeinket. Az, ahogy gyermekünkkel viselkedtünk, vagy a környezetünkben lévő emberekkel most tükröződni kezd. Igen, sok dolog a viselkedésből genetikailag adott, de ha a gyermek ordít és az öklével ütöget, hogy nem akar elmenni a játéküzletből, az valószínűleg azért van, hogy minket vagy épp egy másik embert látott, ahogy ordibált vagy esetleg az öklével az asztalra ütött. Mit tegyünk és mit ne tegyünk?

1. Rossz kisfiú vagy, rossz kislány vagy.

Ne ítéljük és ne skatulyázzuk be. Inkább mondjuk meg neki, hogy most haragszunk rá, mert a játékait a földre dobálja. És azt nem szabad csinálni.

Rossz kisfiú vagy, rossz kislány vagy

2. Feküdj le és feküdj!

Pelenkázás és az öltöztetés mely mellet a szülőknek elég gondjuk van a gyerek állásával vagy a járásával. A hanyatt fekvés ebben az időszakban a gyermek számára egy nagyon érzékeny téma, mivel minél hamarabb próbál ebből a pózból kikerülni. Ne ellenkezzünk. A gyereket pelenkázzuk át állva vagy a kiskádhoz vagy a székhez támaszkodva. Így a seggét is kényelmesen meg tudjuk mosni.

3. Maradj itt, egyedül megyek.

Bármilyen fenyegetés, mely nincs betartva hazugságnak nyilvánul. A gyerekek nagyon gyorsan rájönnek és immunisak lesznek ellenük. Így, ha legközelebb nem akar haza menni a játszótérről, mondjuk meg neki, hogy még kétszer lecsúszhat a csúzdán, majd együtt hazamegyünk ebédet főzni.

4. Addig nem mehetsz el az asztaltól, amig ezt nem eszed meg.

Az egészséges hozzáállást az ételhez már gyerekkortól kell építeni. ha a gyerek elutasítja az ételt, ne eröltessük rá és soha ne tömjük a szájába erővel. Próbáljunk alternatívákat kínálni neki és próbáljuk meg újra – vannak gyerekek, melyeknek a brokkolit legalább 14-szer rá kell tenni a tányérukra, hogy egyáltalán megkóstolják. Kísérletezzünk az étel állagával – vannak gyerekek, akik a pürét szeretik, és vannak olyanok, melyek a darabokat, melyekbe beleharaphatnak. Vannak gyerekek, melyek csak evőeszközzel tudnak enni, hogy ne koszítsák össze a kezüket, és vannak olyanok, melyek nem tudnak evőeszközzel enni. Ezt el kell fogadnunk, lesz még elég időn arra, hogy megtanítsuk őket rá.

5. Nem szeretlek, amikor ilyen vagy

A gyerek nagyon gyorsan megjegyzi a negatív érzelmeket. Három éves korukig szükségóük van arra, hogy érezzék azt, hogy a világ tele van szeretettel, hogy ők biztonságban vannak, és hogy mink imádjuk őket. Szeretettel nem tudjuk őt elkényeztetni, a gyerekeket csak a szeretett és a figyelem helyettesítő dolgokkal lehet elkényeztetni – ajándékokkal és engedélyekkel (nem kell összetakarítanod, apunál vagy, vagy nyugodtan nézheted a meséket, apu még nincs otthon). A gyerekek előt próbáljuk igazi néven szólítani az érzelmeket – Haragszom rád, vagy XY. De akkor is szeretlek.

Nem szeretlek, amikor ilyen vagy
0 0 votes
Article Rating