A legjobb gyümölcsfajták gyerekeknek

A legjobb gyümölcsfajták gyerekeknek a szomjúság oltására

Néhány szülő jól ismeri – egész nap hajkurászni a gyereket a pohár vagy üveg vízzel, hogy a játék hevében emlékeztesse rá, inni muszáj. Az alapos ivókultúra a kisgyermekek számára alapvető fontosságú. Az egészségre gyakorolt előnyökön kívül az immunrendszert is formában tartja. Ha a kicsi nem szereti a vizet, ne telítsük őt teával vagy dzsúszokkal, ha nem akarjuk (természetesen mi jóváhagyjuk), inkább próbáljunk meg gyümölcsöt ajánlani. Nem muszáj egyáltalán őket ledarálni vagy facsarni sem!

A gyerekek nem szokták elutasítani a gyümölcsöt, főleg ha vonzó formákra vannak vágva – segíthet ebben egy sütőforma is, esetleg beszerezhetünk olyan formákat is, melyek a kedvenc mesealakjaikat ábrázolják. Dinnye és ananász esetén ezek kitűnően kihasználhatóak.

Dinnye:

A görögdinnye, vagy népies nevén a vízi dinnye, uralkodó pozíciót foglal el nálunk. Habár botanikai szempontból zöldség, mégis gyümölcsnek titulálják. Ahogy a neve is árulkodó, folyadéktartalomban hihetetlenül gazdag. Ha gondot okoz a gyermekeknek a tisztavíz bevitele, a dinnye fogyasztása a helyes út. Fontos azonban olyan fajtát választani, mely mag nélküli vagy azokat először eltávolítani. A kisgyerekeknél ugyanis fulladást okozhat.

A görögdinnye

Cseresznye:

A cseresznye körülbelül 80% vizet tartalmaz. Szervírozás előtt alaposan mossuk meg és magozzuk ki. Smoothie formájában is adhatjuk, szétmixerelve, lehűtött kecske vagy juh joghurttal. Így azonban lactacyd hatásai lehetnek!

Szőlő:

Ismét válasszunk magnélküli változatot, és a szemeket ne felejtsük félbevágni. A szőlő a lépcső magasabb fokain helyezkedik el, amely fulladást okozhat a gyerekeknél.

Sárgabarack, őszibarack:

Illatos, édes, ki tudna ellenállni! Vannak azonban gyerekek, akik a barackot nem tolerálják. A kicsiknek héj nélkül kínálhatjuk, mivel az nehezebben emészthető és fogyasztható.

Sárgabarack, őszibarack

Egzotikus:

Egzotikus gyümölcsök, mint az ananász, vagy a narancs, esetleg a kivi úgyszintén folyadékban gazdagok. Fontos azonban ezeket idősebb korban adni a kicsiknek, és követni az esetleges allergiás reakciókat.

Egzotikus

TEMPO tipp: Ne feledje, a fogyasztás után közvetlenül nem ajánlott inni. Emésztési gondokat okozhat. Bizonyos személyek probléma nélkül tolerálják, a kisgyerekek és az érzékenyebbek szervezeteinél azonban hasmenést és hányást is okozhat, főleg a forróbb napok során.

0 0 votes
Article Rating