3 logopédiai játék a beszéd fejlesztéséhez

3 logopédiai játék a beszéd fejlesztéséhez, melyek a felnőtteknek is szórakozást nyújtanak

Egy éves korában a gyerek körül belül 6 – 8 szót használ. ebbe bele számolódnak azok a szótagok is, melyeket bizonyos dolgok vagy állatok megnevezésére használ – luf, mint lufi vagy vau-vau, mint kutya. Körül belül 18 hónapos korban a szókészletét 30 szó alkotja. Egészen 2 éves korában kezdi összerakni a szavakat melyekkel értelmes mondatot alkot. Ha az az érzése, hogy egyes hangzókat nehezebben vagy egyáltalán nem tudja kiejteni, esetleg félremondja vagy megmásítsa a szavakat, ebben a korban még nem muszáj, hogy valami rendellenességet jelentsen – viszont a biztonság kedvéért szakértőhöz is fordulhatunk.

A problémás hangok közé a gyerekeknél az R és az L tartozik, esetenként a sziszegő hangok. Már maga a szoptatás is segít az artikuláló izmok, a nyelv és a teljes szájüreg fejlődésében. A helyes artikulációt és a beszédet segíthetjük mi is, amikor a gyermek látja, hogy artikulálunk, amikor valamit lassan magyarázunk neki lassan az ő szintjéhez megfelelően, rövid mondatokkal, érthetően, helyes szünetekkel. A bébi dialógusokat már a terhesség alatt gyakorolhatjuk, egyből születés után, később könyvolvasással vagy egyszerű játékokkal. Milyenekkel? Olvasson tovább.

1. Buborékok a kádban

Öntsük ki a buborékfújót és mossuk ki az edényt. A vízben oldjunk fel babaszappant vagy egy kevés vízbe öntsünk gyerekhabfürdőt. Így készítsünk olyan buborékfújót, amit a gyerek magával vihet a kádba. Fújjunk együtt buborékokat. Először a buborékfújóból, majd utána nyugodtan a vízbe mártva az arcunkat a szánkal – legyünk körültekintőek! A nem lélegezheti be a vizet, és egy másodpercre sem veszítjük szem elől. A buborékfújás edzi az artikulálóizmokat és elősegíti a helyes kiejtést.

2. Nemez golyók fújása

A nemezgolyók remek segédeszközök a finommotorika fejlesztésében és szintén a fújásban, melyek hasonlóképpen a buborékfújáshoz stimulálják az ajakkerekítő és artikuláló izmokat. A labdákat fújhatjuk az asztalon kapukba, vagy kisebb gyerekeknél le az asztalról, ezt követően felszedhetjük és színek szerint csoportosíthatjuk őket.

3. Egyszerű formák rajzolása

Hogy a gyerek a problémás hangokat ne görcsösen ejtse ki, hogy ne dadogjon és ne ismételgesse a szavakat, célravezető két tevékenységet egybekötni – ha rajzolni fog és közben énekelgetni egy verset, akkor nem fog túlzottan odafigyelni az egyes hangok kiejtésére, viszont jobban szórakoztatja majd a gyakorlás. Például:

Csíkok rajzolása közben énekli: Esik, esik, csak úgy csepeg, a macska az ablakból nevet

Körök rajzolása közben énekli: Kör, kör, köröcske, kis köröcske vödörbe

Hullámok rajzolása közben énekli: Hullám, hullám, hullámocska, ez nem egy tenger csak egy tócsa

Ezen gyakorlatok azon gyermekek számára alkalmasak, akiknek csak átgyakorolniuk kell a hangzókat. Abban az esetben, ha már esetleg rögzült rendellenességekre gyanakszunk, vagy nem jól érteni, ahogy a szavakat kiejti, forduljunk szakértőhöz és kérjük ki a logopédus véleményét.

Egyszerű formák rajzolása
0 0 votes
Article Rating