Minden szülő máshogy megy bele a vitákba a gyerekek előtt: némelyikük meghagyja négyszemközt, mások a problémát igyekeznek a csemeték előtt megoldani, megint mások szintén nem tartják a kezüket a szájuk elé és nem félnek élesebb kifejezéseket sem használni. Hogyan járjunk el helyesen a partnerek közti problémák megoldásában, ha a legkisebbek is jelen vannak?
Hogyan észleli a gyerek a vitát?
A kicsik a vitákat a szülők között különféleképpen látják: attól függ leginkább, milyen korban vannak, milyen a természetük és a nemük. A fiatalabbak gyakran azt gondolják, hogy a szülők éppen őmiattuk veszekednek. Fordítva pedig, az idősebb gyerekek a legrosszabbtól tartanak: a válástól.
Ha univerzális választ keresünk arra a kérdésre, hogy mit okoz egy nem mindennapi vita a gyermekekben, alapérvényű, hogy míg a fiúkban agresszivitás tombol, a lányok a belső világukban keresik a menekülést és bezárkóznak.
Az, hogy a kicsik hogyan észlelik a partneri vitákat, szintén attól függ, hogy a szülők hogyan állnak hozzá. Alapjáraton három véleménycsere módszert ismerünk: a konstruktív, a produktív és a destruktív formákat. Mi a különbség köztük?
Ne rejtsük véka alá a nézeteltérést a gyerekek előtt
Ideális módja az eszmecserének, ha konstruktív: mindkét szülő hajlandó meghallgatni a másikat, és együtt igyekeznek megoldást keresni, majd a párbeszéd végén eredményre jutnak, hogyan kerüljék el és oldják meg a problémát. A produktív hasonlóan zajlik, mint a konstruktív, ebben az esetben azonban a partnerek nem találnak végleges megoldást, de korrekten beszélnek és igyekeznek empatikusak lenni.
A legrosszabb mód viszont, ahogy egy konfliktust a gyerekek előtt kivesézhetünk, a destruktív módszer: itt jön a kiabálás, az egymásra beszélés, a fizikai erőszak fenyegetettsége, esetleg végül maga a bántalmazás. Az ilyesfajta nézeteltérés a gyerekek számára végzetes következményekkel járhat, és negatívan befolyásolhatja őket akár életük végéig.
Hogyan járjunk tehát el veszekedés esetén? Ne vonuljunk félre a gyerekek elől, hiszen tudniuk kell, hogy előbb vagy utóbb az életben problémák jelennek meg, és meg kell mutatni nekik, hogy ezek megoldhatóak. Éppen ezért igyekezzünk a véleményünket mindig kultiváltan megosztani egymással, konstruktív vagy produktív megoldásokat keresve és végül beszéljünk erről a gyerekekkel is: magyarázzuk el nekik, hogy nem miattuk veszekedtünk, hogy mi, szülők ettől még szeretjük egymást, néha azonban nem értünk egyet és egyszerűbb egy problémát nem eltusolni, hanem nyíltan átbeszélni és megoldást találni a kialakult helyzetre.
Hogyan oldjuk meg az ellentmondást, hogy abból a gyermek is tanuljon?
- Mindkét oldalnak konstruktívan kellene eljárnia a problémamegoldás során. Kerülni a kiabálást, a személyes harcot, előhúzni a régi dolgokat, a szitkozódást és az erőszakot.
- Hallgassuk meg a partnerünket és igyekezzünk beleélni magunkat a helyébe: a hiba soha nem csupán az egyik oldalon keresendő, mindketten felelősek vagyunk érte.
- Igyekezzünk a probléma lényegénél maradni, megnevezni, mi az, ami akadályt képez és közösen olyan megoldást találni, amely segíthet a konfliktust megoldani.
- Ne titkolózzunk a gyerekek előtt zárt ajtók mögött, mutassuk meg nekik, hogy problémák mindig előfordulhatnak, de gyakran meg is lehet azokat oldani – sokszor még egyszerűbben is, mint ahogy első ránézésre tűnik.
- A gyerekekhez úgy álljunk, mint egy egyenértékű partnerhez – nem muszáj részletesen ismerniük a vita tárgyát, de mindig érezniük kell a biztonságot: hogy nem miattuk veszekedünk, és hogy nem fenyeget a válás veszélye, csupán azért, mert mosatlan maradt a mosogatóban.
Ha erre odafigyelünk, a véleménykülönbözet elviselhetőbb lesz a gyermekek számára is.
