Épp úton vagyunk hazafelé a parkból, amikor a lányunk vagy a fiunk nem akar tovább menni. Lehet, hogy demonstratívan le is ül. Amikor hazaérünk, nem akarja kölcsön adni a játékot a kisebb testvérének, elkezd truccolni, lefekszik a földre, vagdosni fogja az ajtót és a macskát a földön fogja húzni. Mi ez? Eddig még nem találkoztunk ilyen viselkedéssel. A legnagyobb valószínűséggel eljött az első ellenállás időszaka.
Mikor jön az első ellenállás ideje
Babaként, pont a 13. és 36. hónap közt jön el ez az időszak, amely szintén az emocionális fejlődéshez tartozik – az emóciók feldolgozása, felismerése és azt, hogy megtanulja önmagát szeretni. Ahogyan az köztudott: ez az egyik legnehezebb időszak. Az első ellenállás időszaka többnyire két három éves korban jelenik meg (de jöhet hamarabb is), ebben a korban a gyermek észreveszi, hogy valami az övé és elkezdi felismerni az emóciókat, azokat még ilyenkor nem tudja kordában tartani és szeret magától tanulni.
Ezzel jár a düh, eufória, szófogadatlanság, a határok tesztelése és a viselkedési újdonságok, melyekről azt mondanánk, hogy a mi gyermekünk biztosan nem tenne ilyet. Hogyan segítsünk neki ebben a nehéz időszakban, hogy ne kételkedjen a szeretetünkben és megtanulja önmagát szeretni? Mit kell elkerülnünk, hogy ne rontsuk el a szeretettel teli nevelésünket, melynek az eredményévé válik egy magas EQ-vel rendelkező felnőtt ember?
Mit ne tegyünk, amikor eljön a gyermek ellenállás időszaka
- Az első ellenállás időszaka rendkívül nehéz a gyermek és a szülő számára, főleg akkor, amikor még nem volt vele tapasztalata – gyakorlatilag napról napra jelenik meg. Gyakran természetes reakcióról van szó, melyet a gyermek „szófogadatlan“ viselkedése jelenít meg: kiabálás, harag, szeretet elutasítása. Ez nem egyszerű, de próbáljuk ezt a viselkedést elkerülni, másképp bekövetkezhet az emocionális kapcsolat megszakítása vagy teljes elszakadása, melyet hosszú hónapokig együtt építettünk.
- A dühkitörések nem mások, mint kiáltások a segítségért – a gyerek nem tudja feldolgozni az emócióit és ventilál. Azzal, hogy ezeket a megnyilvánulásokat ignorálni fogjuk és megőrizzük a hidegvérünket, semmit nem oldunk meg. Pont ellenkezőleg, a gyerek így azt fogja érezni, hogy a szülőkre nem támaszkodhat.
- Ne akarjunk a fejünkkel széttörni a falat: a szülők erősebbek – erősebb a kezük és a hangjuk, eme erő demonstrálása a helyzetet csak feleslegesen eszkalálhatja. Itt jön a kérdés: „Amikor a szülő nem tudja kordában tartani az emócióit, hogyan akarhatja ezt a gyermektől?“
- Büntetések – fizikai vagy pszichikai – azok sem helyén valók. A gyermek nem ismeri még azokat az emóciókat és sokszor félelmet keltenek benne. Ha elkezdjük büntetni (pár ütés a seggre, büntetésből beküldjük a szobába), ezt a félelmet és a nem biztos érzést csak mélyebbé tesszük. Nem alkalmas a gyereknek megmondani azt, hogy nagyon rossz, mert a végén ő maga is elhiszi. Ha ezt a módszert választjuk, a gyermek később ugyanígy fogja levezetni a stresszt – a játékok, állatok és később az emberek büntetésével.
- A dühkitörések olyan erős és stresszt okozó tapasztalatok a gyermek számára, hogy ha akkor elkezdjük neki mondani, mit csinál rosszul, nem fog minket meghallgatni, ráadásul meg sem hallja, amit beszélünk. Ilyen állapotban felesleges próbálkozni a konstruktív beszélgetéssel. Mit tegyünk?
Hogyan segítsünk a gyermeknek átvészelni az első ellenállás időszakát
- Próbáljuk megtudni, mi okozta a dühkitörést és nevezzük meg az emócióit: „Igen, haragszol, hogy most hazamegyünk, ez teljesen normális. Mi lenne, ha a földönülés helyett levezetnénk a stresszt a futással?“
- Az érzelmek megnevezése rendkívül fontos. Megérti, hogy mi is ismerjük őket és legalább megérti, hogy ezek az érzelmek teljesen normálisak. Legyünk figyelmesek és próbáljuk kideríteni, mi okozta a „kitörést“. Majd kommentáljuk szavakkal: Mérges vagy, mert… Szomorú vagy, mert… Ideges vagy, mert… Félsz, mert… Nyújtsunk neki egy stresszlevezető tevékenységet – futás, dobolás, ütés a párnába.
- A sírás és a nevetés segítenek a gyermeknek feldolgozni a emóciókat. Amikor eljön a roham pillanata, legyünk mellette, öleljük át, ha nem engedi, legalább egy érintéssel jelezzük neki, hogy minden helyzetben mellette állunk. A gyermek így jobban megérti az érzést és gyorsabban feldolgozza őket.
- A magyarázás helyett, hogy mit csinált rosszul, inkább körbe körbe ismételjük azokat a szavakat, melyek biztonságérzetet adnak neki. Például: „Érted vagyok itt, minden rendben lesz,“ vagy „Együtt vagyunk és együtt átvészeljük.“
- A roham közben is nagyon fontos, hogy határokat szabjunk meg, melyeknek betartását mindig követelni fogjuk. Például amikor látjuk, hogy egy másik gyereket akar megütni, állítsuk meg, vigyázzunk a hirtelen mozdulatokra, inkább öleljük át, együtt vészeljük át a rohamot, majd alaposan, de szeretettel teljesen magyarázzuk meg neki, miért nem szabad ilyet tenni. Ha így teszünk, a gyermekünkből egy érzelmes, figyelmes, empátiával teli gyermek lesz, mely szeretni fogja önmagát és mindenkit maga körül.
