Hogyan készítsük fel gyermekünket az első iskolanapra

Hogyan készítsük fel gyermekünket az első iskolanapra?

Azon agyalunk, hogy mi fog minket várni, amikor először iskolába visszük az elsős gyermekünket? Mit nem szabad alábecsülni? Mire készüljünk fel?

A felkészülés a konkrét gyermek temperamentumától függ. Néhány gyermek természetesen magabiztos, kíváncsi és az új dolgok nem okoznak neki problémát. Mások pedig visszahúzódóbbak és preferálják az ismert környezetet és az ismerős arcokat, félnek az idegen emberektől és nem keresik a gyerekközeget. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy bármely szülőnek könnyebb dolga lenne. Az első iskolanap mindenkit meglephet. Hogyan viselkedjünk bizonyos helyzetben? Hogyan készítsük fel gyermekünket úgy, hogy könnyen megbirkózzon az első iskolanappal?

1. Beszélgessünk velük

Már a szünet vége előtt készítsük fel gyermekünket az iskolakezdésre. Együtt takarítsuk ki a szobát, válogassuk ki a játékokat, melyekkel már gyermekünk nem játszik és vigyük el olyan gyerekeknek, melyeknek örömet okoznak, alakítsunk ki egy sarkot íróasztallal, melyen írhatja majd a leckéket, vásároljunk új könyvet, melyből mindennap együtt olvasni fogunk (ideálisan az asztalnál, hogy a gyermek új munkaszokásokat tanuljon, mikor felkészül az iskolába), beszélgessünk velük arról, hogy mi fogja őket várni. A gyerekeket nem szabad ijesztgetni, sem idealizálni nekik az iskolát. Ne erőltessük rájuk a véleményeinket – már nagy vagy, te már nem sírhatsz, neked ezt és ezt kell csinálnod. Magyarázzuk meg nekik, hogy az iskolában hallgatni kell a tanítónénire és a tanítóbácsira és úgy, ahogy otthon szót fogadnak nekünk, ugyanúgy kell szót fogadni nekik is. Motiváljuk őket azzal, hogy sok új dolgot tanulhatnak és a könyveket már egyedül is el fogják tudni olvasni! Mondjuk meg nekik, hogy kipróbálhatják azt a sok szép és új színesceruzát és hogy hordozni fogják a gyönyörű új iskolatáskát, melyet együtt választottunk. Igyekezzünk, hogy a gyerek érezze belőlünk az izgalmat és az örömöt az első iskolanapból. Gondoljunk arra, hogy a gyerekek az utánzással tanulnak a legjobban.

2. Kérdezzük őket

Egy héttel az iskolakezdés előtt kérdezzük meg tőlük, hogy mit képzel el az iskolával kapcsolatosan. Mit szeretne, vagy nem szeretne csinálni, mit vár és mitől fél. A válaszokkal kapcsolatban sok mindenre felkészülhetünk. Kérdezzük meg őket, hogy milyen játékot szeretne magával vinni első nap, milyen tízórait szeretne, és melyik üvegből szeretne inni. Ezek a kicsi örömök főleg az érzékenyebb gyerekeknek segítenek az összpontosításban és az új dolgok megismerésében.

Kérdezzük őket

3. Válaszoljunk nekik

Néhány gyerek többet kérdez, néhányan kevesebbet. Gondoljunk arra, hogy számukra minden kérdésnek van értelme. Felejtsük el ezt a választ: „Mert”. Türelmesen válaszoljunk minden kérdésre akkor is, ha már százszor ugyanazt megkérdezte. Csak meg akar mindenről győződni. Eljössz értem mindennap? Igen, vagy én vagy a nagyi, ugyanúgy, mint az oviba. Fogunk az iskolában játszani? Az iskolában sok új dolgot fogsz tanulni és lehet, hogy egy kicsit játszani is fogtok. Meglátod, mit fog mondani a tanítónéni…

4. Támogassuk őket

Ha a munkánk megengedi, inkább vegyünk ki egy nap szabadot és az első iskolanapon ne siessünk és ne stresszeljünk. Legyünk a gyermekünkkel, amikor csak szüksége lesz ránk. Néhány iskolában az első nap csak ismerkedést jelent és az elsősök már néhány perc után mennek haza a szülőkkel. Más iskolákban pedig már első naptól akklimatizálódnak a gyerekek. Ne tervezzünk feleslegesen és inkább összpontosítsunk arra, ami épp most van és örüljünk ennek a nagy napnak.

5. Köszönjük meg

Nem számít, hogy könnyekkel vagy könnyek nélkül, amikor haza érünk, köszönjük meg nekik, hogy ilyen bátrak voltak az első napon. Győzzük meg őket arról, hogy rendben van az, ha egy kicsit fél vagy szomorú, és hogy másnap már minden jobb és könnyebb lesz, és már alig várjuk azt, hogy valami újat tanuljon és megmutatja majd nekünk. A „köszönöm” és a „kérem” szavakkal ne spóroljunk, de a gyermeket nem adagolhatjuk túl velük.

Köszönjük meg
0 0 votes
Article Rating