„Bezzeg a Judit Katája olyan jól tanul. És Te? Te csupa négyeseket hordasz haza!“ „Oh, Károly Tamáskája már négykézláb mászik és a miénk meg semmit. Mit tegyünk?“ Saját magunk vagy a közeli környezetünk összehasonlítása olyan emberekkel, akiket ismerünk, egy teljesen szokványos jelenség. Nem tudja elkerülni senki. A helyes összehasonlítás azonban vajon képes segíteni bizonyos dolgokat megtanítani, vagy inkább ezt kerüljük? Ez is egy olyan kérdés, amely az édesanyákat érdekli, egyértelmű válasz azonban nem létezik rá.
Mindannyian mások vagyunk!
Mindenki más – valakinek az olvasás megy jobban, másnak inkább a futás, az egyik utálja a spenótot, a másik imádja, az egyik egyévesen kezdett el beszélni, a másik az első szavait csak kétévesen kezdte el kántálni. Akár anya, akár gyerek, mindenki egyedi lény, és bizonyos előnyökkel indul akár vérmérséklet, akár személyiség terén. És éppen ezek befolyásolják az egész életünket – attól függően, hogy mikor kezdünk el járni, azon át, hogy hogyan reagálunk és kommunikálunk a többi emberrel, egészen odáig, ahogy a problémás helyzeteket megoldjuk.
Éppen ezért is kell óvatosan bánni az összehasonlításokkal – az, hogy a tízhónapos Karcsikánk képes állni és a 11 hónapos Dóra még nem, még nem ok a pánikra. Mindkét gyerek más előzetes készségekkel született és más szülőkkel rendelkezik, akik a csemetéikkel másfajta időt töltenek, más aktivitásokat csinálnak, más könyveket olvasnak a fejlődésről. Éppen ezért is természetes, hogy ellentétek mutatkoznak meg. Ha a gyerekeket összehasonlítjuk és ezeket a tényeket nem vesszük figyelembe, nem leszünk előbbre. Felesleges nyomást viszont gyakorolhatunk általa a saját gyerekünkre.
Ne vigyük extrém túlzásba a hasonlítgatást!
Alapjáraton érvényes, hogy bármi, amit extrém túlzásba viszünk, többet árt, mint használ – ez a hasonlítgatásnál is érvényes. Ha a gyerekünket hozzáhasonlítjuk a többihez és a miénk rosszabbul jön ki belőle, ne rakjuk ezt a terhet a vállára. Ne tegyünk meg mindent azért, hogy a kicsi mindenáron utolérje a többieket. Természetesen, ha már két éves és még mindig egy szót sem ejtett ki a száján, egy orvossal történő konzultációnak itt az ideje. Ha azonban 10 hónapos és még nem állt lábra, habár a kortársai már igen, ez nem jelent okot a pánikra. Adjunk időt neki, ne erőltessük rá az ilyen aktivitást, majd akkor megcsinálja, amikor eljön az ideje.
Ugyanez érvényes az idősebb gyerekeknél is. Főleg akkor, ha a gyerekünk rosszabbul jön ki egy összehasonlításból, akkor minket ez bánt, olykor szégyelljük is és gyakran mindent elkövetünk azért, hogy a kortársait beérje, ideális esetben akár megelőzze őket. És emiatt feleslegesen magas elvárásokat állítunk fel a gyerekekkel szemben, diktálni akarjuk az iramot, mit mikor tegyen, végeredményben azonban az esetek többségében épp az ellenkezőjét érjük el. Ezért kell résen lennünk és a hiányosságok helyett a gyerek erős oldalait megkeresni, és abban támogatni őt. Mindenki más, nem lehet minden egyes gyerek atomfizikus, ahogy nem lehet mindenki hokista sem.
Az összehasonlítás segíthet is!
Ez azonban nem azt jelenti, hogy az összehasonlítás csak kárt okozhat. Épp ellenkezőleg, ezzel akár segíthetünk is például a nagyobbaknak – egy fiatal, tehetséges sportoló, aki valamit el akar érni, a legjobbakkal hasonlítja össze magát, hogy valódi képet kapjon a képességeiről. Ez azonban akkor megfelelő, ha ezt nem viszi extrém túlzásba és az eredmények összehasonlítása miatt túlzott elvárások nélkül áll neki, és inkább motivációként fogja fel mindezt.
Ne legyünk rossz anyák, ha a gyerek más gyerekhez hasonlítgatja magát: az ilyen összehasonlítás ugyanis segít rávilágítani a gyengébb pontokra és fordítva, az erős oldalakra, területekre is, amelyekben a gyerek kitűnik, és azokra is, melyekben alul marad. Hogyan járjunk el tehát a továbbiakban? A helyes megoldás a gyengébb oldalakon dolgozni, azonban ne gyakoroljunk nyomást a gyerekre – ha matematikából négyeseket hord haza, egyezzünk meg közösen, hogy mi szükséges a javításhoz, például egy szórakoztató korrepetálással kezdhetjük. De ne akarjuk tőle, hogy három hónap múlva már egyesre álljon. Az összehasonlítás megmutatja, hogy a csemeténknek jó érzéke van a focihoz? Segítsük a tehetségét fejleszteni, tegyük azonban mindezt úgy, hogy a sport elsősorban szórakoztassa őt, és csak ezután gondolkozzunk el azon, milyen lenne, ha úgy játszana, mint Messi.
Jegyezzük meg azonban – nyugodtan hasonlítgassunk, csak mértékkel tegyük ezt, úgy, hogy a gyereknek ezzel segítsünk és ne pedig felesleges nyomást helyezzünk rá.
