Ha egy héten belül egy családtag megbetegszik, azt észrevenni. Nem csak a Mount Everest-nyi papírzsebkendők az ágy mellett utalnak erre, de a titokzatos körök az éjjeliszekrényen a teásbögrétől és a teli nyálkaszívó is erről árulkodik a lakásban. Rendetlenség a kanapén, káosz a földön, kupi az asztalon, összevisszaság a konyhában, rendetlenség mindenhol. Még ha szeretnénk is elrakodni, a taknyosság, ami egy férfi számára szinte halálos betegség, nem engedi.
Ha az asszony úgy ahogy kigyógyította magát, akkor a nátha ledöf engem. Volt idő, amikor még több időm volt átgondolni és felnőni a fordulópont felismeréséhez – miért is élik meg ilyen nehezen ezt a férfiak: mert nem lehet ellene harcolni, mondjuk ki. Nem festhetünk az arcunkra harci színeket, nem húzhatunk a fejünkbe vikingsisakot, vehetünk fel páncélruhát, köszörülhetjük meg a baltánkat és indulhatunk harcba, mint más betegségek ellen. Tehát amit tehetünk, mert minden más felesleges: hatástalanítva meg kell várnunk, míg a nátha elmúlik.
Két nap után, három hektoliter tea és tizennyolc csomag papírzsepi után már jobban voltam. Heuréka! Habár jobban voltam, a háztartás nem nézett ki jobban. És amint az asszony elment palacsintát csinálni vacsorára az apródoknak, rápillantottam a csordultig tele lavórra, amiben a nagy adag frissen mosott fehérneműk tornyosultak. Három adag fagylaltból, az bezzeg mindenkinek ízlik. Kikászálódtam a takaró alól mint egy hernyó és nekiláttam.
A kimosott fehérneműt kiteregetni nem az én feladatom, ezt csinálja a feleségem. El van osztva – ő csinálja a munkát, amiben jobb, vagy ami nekem kellemetlen, én csinálom azt, amiben jobb vagyok és neki kellemetlen. Jin és jang. Teljesítve. Kész a recept az elégedett házassághoz. Tudtam, hogy amíg kiaggatok két teljes mosást, undorítóan jegesek lesznek az ujjaim, az idegeim a lavórban kötnek ki, kifulladnak a porckorongjaim és ki leszek facsarva mint egy narancs. Felül kell kerekedned! Így erőt vettem magamon, persze amikor a szárítóhoz értem a kimosott ruhákkal, amelyeket ki kellett teregetnem, kicsit sajnáltam is.
De csak egy kicsit.
Próbáltam szórakozást csinálni az egészből – tetrisz a felnőtteknek, helyet találni minden ruhadarabnak úgy, hogy a maximális helyet kihasználjuk. A szórakozástól aztán eljutottam a gondolkodásig: nem értem, miért becsüli le a társadalom a nőket a háztartásban, hiszen ez a holmik tapogatása próbára teszi még a logikájukat is annyira, hogy még az egyetemen se vesznének el. És ez az egész még szórakoztató is, csupán nem szabad elkedvtelenedni és rutinossá válni.
Ezután felaggattam a gumis, csúszásgátlós talpú lila zoknikat, amelyekre pont rátapad minden por és macskaszőr. És amiben a nők néha az ágyba is befekszenek, ilyenkor emlékeztetem, dörmögve ahogy mindig: „Megint papucsban vagy az ágyban?“ Ekkor a fehérneműteregetés átváltozik a kapcsolat megedződésére, emlékeztet mindenre, amit együtt átéltünk.
Amikor a felénél jártam, elkezdtem tudat alatt gyorsítani – már régóta tartott, nem kötött le. Megálltam: „Tamás, mit csinálsz, miért kapkodsz?“ Eszembe jutott a gyerekkorom, anyukám, a szabályok, hogy a dolgokat úgy csináljam rendesen, mint elsőre. Mert megéri.
Így elkezdtem finomítani a türelmemen. A felakasztott darabok gyarapodtak, noha az az érzésem volt, hogy a lavór ugyanúgy tele van. Már kezdtem előhúzni a vikingbaltámat harcra készen a betegség ellen és szétszedni a lavórt, amikor eszembe jutott újra: zen, nyugalom, türelem, béke, ez az út.
Egyszercsak a gondolkodásomat megzavarta a palacsinta sercegése a konyhába. A feleségem főz, én teregetem a ruhákat. Pedig ő Zsuzsa, neki kellene a csipkés kombinét aggatnia. Felnevettem, mivel mostantól a háztartásban két nő van – egy főz, egy tereget.
És ekkor jutottam el oda: akármilyenek is az elképzelések a munkamegosztásról, mi a női és mi a férfi feladat, nem vezet sehova. Csakis veszekedéshez. Ha jól működő háztartást szeretnénk, néha nőkké kell válnunk, a nőknek olykor férfivá kell lenniük és néha szükséges, hogy mindketten férfiak legyünk. Vagy nők.
Ha kiegészítjük egymást, összedolgozunk és a feladatokat egymás után ellátjuk, a másodikat meg a harmadik után, jó lesz. Még akkor is, ha kínozni fog a nátha, vagy teregetnem kell a fehérneműt. Hiszen az a jeges kéz a palacsintáért és a legalább cseppet takarosabb háztartásért megéri.
